Ezt a talajmintavétel segítségével lehet legkönnyebben meghatározni, amely segít felismerni a táblán belüli különböző talajtípusokat és azok elkülönítését, majd a jobb adottságú területek kiaknázása mellett abban is segít, miként van lehetőség a gyengébb részek feljavítására.
A talajvizsgálat egyik lényeges eleme a kationcsere-kapacitás meghatározása, amelyet szaktanácsadással egybekötve nyújtunk partnereinknek.
A CEC (Cation Exchange Capacity, azaz a Kation Csere Kapacitás) a kulcstényezője a talaj termőképesség javításának és a magas, stabil hozamnak. Ez az érték azt mutatja meg, hogy a talaj mekkora mennyiségű pozitív töltésű iont (kationt) képes megtartani, azaz megadja a talaj tápanyag megtartó és tápanyag leadó képességét. A magasabb CEC értékkel rendelkező talajok pH-ja lassabban változik és jobban meg tudják kötni a kation formájában jelen lévő tápelemeket.
Dr. Juhos Katalin a következőképpen foglalta össze a kationcsere-kapacitás fogalmát és jelentőségét:
„Az ún. kationcsere-kapacitás vizsgálata mutatja meg, hogy a Ca, Mg, Na, K és a kicserélhető savanyúság (H, Al) milyen arányban van a talajkolloidok felületén. A nem megfelelő arányok egyrészt a növényekben tápelem-felvételi zavarokat okoznak (K-Mg-Ca antagonizmus), másrészt a talajszerkezet és a kémiai tulajdonságok leromlását eredményezhetik. A kalciumnak például fontos szerepe van a vízálló, porózus talajmorzsák és a stabil humuszanyagok kialakításában. A magnézium és a nátrium bizonyos mennyiség fölött a talajok szerkezetének leromlását okozza, ami az alföldi szikes talajainkon nagyon gyakran megfigyelhető. Az alumínium- és hidrogén-ionok nagy aránya pedig a talaj pH-csökkenését eredményezi. Bizonyos határok között ezeket az ionarányokat tudjuk alakítani, különösen az erősen savas kémhatású talajok esetében. A H- és Al-ionok nagy arányát Ca-tartalmú anyagokkal történő telítéssel lehet kezelni, melynek következtében a talaj kémhatása növekszik és javul a szerkezete. A Mg-K-Ca-Na arányokat is befolyásolhatjuk a műtrágyák és egyéb talajjavító ásványi nyersanyagok alkalmazásával, de tudnunk kell, hogy a kationcsere kolloidkémiai törvényszerűségei miatt nem mindig lehetséges a tetszőleges arány beállítása. A környezeti tényezők, úgy, mint a talaj ásványi összetétele vagy a talajvíz kémiai hatásai gyakran felülírják a szándékainkat, vagyis az alkalmazkodás és az észszerű talajjavítás együtt lehet eredményes és gazdaságos.
A kationcsere-kapacitás nagysága tehát azt mutatja meg, hogy a talajban mennyi ásványi és szerves kolloid van, és azok felületén mennyi pozitív töltésű ion képes kicserélhető formában lekötődni. Ez lényegében az előbb felsorolt ionok összegével egyezik meg. Mit is jelent ez a gyakorlatban? Minél nagyobb a talaj kationcsere-kapacitása, annál nagyobb a víz- és tápanyagmegőrző képessége. A legkisebb kationcsere-kapacitással a homoktalajok rendelkeznek, amelyekről ismert, hogy igen gyenge a víztartó képességük, valamit a tápanyagok is gyorsan kimosódnak belőlük. A másik végletet az agyagtalajok sokszoros kationcsere-kapacitása jelenti, ami elsősorban az erős víztartó és gyenge vízvezető képességben, valamit a gyakran levegőtlen talajszerkezetben nyilvánul meg. A magasabb kationcsere-kapacitás kisebb kimosódási veszteséget és lassabb K- és Mg-műtrágyareakciókat is jelent, hiszen a talajoldatban nem jelenik meg egyszerre minden ion.”
Hasznos tehát tisztában lenni a talajban rejlő fontos adatokkal, hogy a növények a lehető legjobban fejlődhessenek és ezáltal a legnagyobb hozamot produkálhassák!
