FarmFacts Hungary Kft.

Hogyan használjuk az NDVI térképeket?

Az NDVI (normalizált vegetációs index) az egyik legismertebb mutató, amelyet a növényzet vegetációs aktivitásának mérésére használnak. Mértékéből következtethetünk a növények fejlettségére és nitrogénellátottságára.

Hogyan működik ez a gyakorlatban?

A növényzetben található klorofill mérsékelten veri vissza a látható tartomány sugarait, a közeli infravörös tartományban ugyanakkor erősebb a visszaverődés. Ennek értelmében minél nagyobb a mérhető elnyelődés a látható tartományban, és minél nagyobb a visszaverődés az infravörösben, annál fejlettebb a vegetáció az adott területen. Tehát, ha a növények jól érzik magukat, a körülmények adottak a fejlődésükhöz, akkor zöldellenek, így az NDVI értékeink közel vannak a maximumhoz. Az NDVI értékek a számítási módból fakadóan 0 és 1 közötti értéket vehetnek, ahol a magasabb érték a jobb.

Az így kapott adatok nemcsak hasznos információt nyújtanak a táblán belüli heterogenitás megítélésében, hanem felhívhatja figyelmünket a táblán belül előforduló problémák (belvíz, elhúzódó kelés, tápanyaghiány, vadkár, növényeket érintő betegségek) előfordulására is.

Emellett a növényzet sűrűségének diagnosztizálására is használható, ebből pedig a kelés, csírázás és a fejlődés egyenletességére, egyszóval az állomány egységességére is tudunk következtetni.

Az NDVI térképek használata a gyakorlatban leginkább a fejtrágyázás kijuttatási térképeinek készítésénél jelentkezik.

Az NDVI értékeket többféle módon is meghatározhatjuk, melyek közül a leggyakoribbak:

  • távérzékeléssel, műhold felvételek használatával
  • nitrogénszenzor használatával, pl. NEXT GreenSeeker
  • drón használatával

Természetesen mindegyik módszernek megvannak a maga sajátosságai:

  • Távérzékelés esetén bárhonnan, bármikor elérhetőek és használhatóak az NDVI térképek, feltéve, hogy az időjárási viszonyok lehetővé tették használható légi felvételek készítését abban az időpontban, amikor a műhold éppen a táblánk fölött haladt el.
  • A NEXT GreenSeeker nitrogénszenzor valós időben is képes műtrágyaszórót, permetezőt vezérelni az NDVI értékek alapján, melyekből természetesen térkép is készül. A növényekhez közel lévő szenzorok pontos és részletes információt szolgáltatnak a vegetációs indexről. Sem a felhő, sem a sötét nem akadályozza a mérést.
  • A drónos felvétel egyfajta kompromisszum a távérzékelés és a nitrogénszenzor között, hiszen a repülés magassága jóval a nitrogénszenzor mérési magassága fölött van, de természetesen a műholdnál sokkal közelebb a növényállományhoz.

A NEXT Farming Pro program tartalmaz egy Térképszerver modult, melynek segítségével az NDVI térképekkel nagyon egyszerűen lehet dolgozni, mint azt az alábbi rövid videó is mutatja.

A Térképszerver modul 5 legfontosabb előnye az Ön számára:

  • Az NDVI térképből egyszerűen készíthető el kijuttatási (applikációs) térkép
  • Könnyedén kiválasztható a leginkább megfelelő kijuttatási stratégia
  • Az üzem összes táblájára elérhető, külön előfizetési díj nélkül
  • Bármely korábbi dátumhoz tartozó NDVI térkép is használható
  • Pontos információt szolgáltat az esetleges felhőtakarásról, az eredeti légifelvétel is megtekinthető (van-e felhő az adott tábla fölött?)

Az NDVI térképek használatához mindössze számítógépre van szüksége, a NEXT Farming biztosítja hozzá a megfelelő, megbízható és egyszerűen kezelhető szoftvert, amely használatával bárki könnyedén szembe szállhat a magas műtrágya árakkal.

Szeretném ingyenesen kipróbálni!

crossmenuchevron-down