Raszter- és zónatérképek használata precíziós gazdálkodásban

A változó dózisú kijuttatás (VRA) ma már alapkövetelmény a hatékony, fenntartható és költségtudatos szántóföldi növénytermesztésben. A gyakorlatban két fő megközelítés terjedt el: a zónatérképes és a raszteralapú (rácsos) előírástérképezés. Mindkettő működőképes, de más erősségekkel és kompromisszumokkal.

Az alábbiakban szakmai szempontból hasonlítjuk össze őket, külön figyelmet szentelve annak, hogy mikor és miért ad kézzelfogható előnyt a raszter – különösen, ha műholdas távérzékelési és növekedési modelladatok (pl. TalkingFields, PROMET) állnak rendelkezésre.

Fogalmi alapok röviden

  • Raszteralapú térképek: a táblát egyenletes rácshálóra (ma már általában 10 méter x 10 méter cellaméret) bontjuk, és minden cellára külön értéket számolunk. A rács a háttérben folyamatos felbontású adatrétegekre (NDVI/NDRE, LAI, biomassza, talaj- és domborzati paraméterek, vízháztartási és növekedési modellkimenetek) támaszkodik. Anyagok kijuttatásakor minden cellához külön érték kerül hozzárendelésre, így a vetőmagot, műtrágyát, növényvédőszert nagyon pontosan lehet adagolni.
  • Zónatérképek: a táblát néhány, agronómiailag értelmezhető részre (pl. 3–7 zóna) osztjuk többéves hozam-, szenzor- és talajadatok alapján. Anyagkijuttatáskor zónánként egy-egy fix dózis kerül meghatározásra.

Mitől erős a raszter?

1) Finom térbeli célzás

A rács képes lekövetni a táblán belüli mikro-heterogenitást is, így a dózis ott változik, ahol a növényállomány vagy a talaj ténylegesen indokolja. Ez különösen értékes, ha erősen heterogén a talajunk vagy a növényállományunk a táblán. Foltpermetezés esetén pedig elengedhetetlen. Amennyiben a kiindulási adataink műholdas távérzékelésből származnak, úgy a rasztertérkép az adatok természetes közege.

2) Az aktuális állapothoz illeszkedő dózis

Friss műholdképek és modellkimenetek (pl. TalkingFields térképek, NDRE/LAI; PROMET növekedési modell, vízigény) alapján a raszter a tényleges növényállapothoz igazítja a kijuttatást, ami döntő jelentőségű például az utolsó N-fejtrágyázásnál.

3) Folytonos dózisgörbe, jobb input-hatékonyság

A raszter nem „lépcsőzik” a zónahatárokon, hanem folytonos átmeneteket ad. Ez csökkenti a túl- és alulkezelés helyi kockázatát és javíthatja az inputok (N, mikroelemek, regulátorok, akár változó tőszám) kihasználását.

4) Modellintegráció és döntéstámogatás

A rács természetes közege a fiziológiai és vízháztartási modellek (pl. PROMET) és a többéves távérzékelési idősorok integrálásának. A cellaszintű számításokkal pontosabban képezhetők le a termőhelyi különbségek és a növényreakciók.

5) Változó tőszámú vetés és fejtrágyázás

A raszteralapú kijuttatási térképek klasszikus felhasználási területe a változó tőszámú vetés és a fejtrágyázás. Természetesen a raszteralapú kijuttatási térképek készítésének alapfeltétele, hogy a kiindulási információ (biomassza, NDVI, LAI stb. térkép) is raszteresen álljon rendelkezésre.

6) A zónatérkép is raszterből készül

Sokszor hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a zónatérképek is legtöbbször egy vagy több rasztertérképből készülnek. Gyakorlatilag itt arról van szó, hogy megpróbáljuk a 100 négyzetméteres felbontású adatokat úgy összevonni pl. 3 hektáros zónákká, hogy lehetőleg minél kisebb legyen az adatok pontosságában a veszteség. Természetesen ennek megvannak a maga korlátai, hiszen az előbbi példa esetében 300 raszteradat átlagának fog megfelelni 1 zóna!

Hol erős a zónatérkép?

1) Precíziós talajmintavétel

Miután a precíziós talajvizsgálat általánosan elfogadottan átlagosan 3 hektáros zónákon alapul, így értelemszerűen a mintavétel is ekkora zónák alapján készül. Természetesen a zónalehatárolás minőségét nagymértékben meghatározza, hogy milyen információk és azok milyen felbontása alapján készülnek. A döntési lánc végén általában itt is valamilyen rasztertérképet találunk.

2) Alaptrágyázás

Amennyiben a talajvizsgálati eredmények alapján készítünk kijuttatási terveket, akkor természetesen csak zónatérképben gondolkodhatunk, hiszen a döntést megalapozó alapinformáció is zónatérkép.

Raszter és zónatérképek tételes összevetése

Raszteralapú térképek jellemzői

  • Nagy térbeli felbontás, finom célzás valós heterogenitás mentén.
  • Évjárat- és állapotkövető dózis, friss távérzékelésre és modellekre támaszkodva.
  • Folytonos átmenetek → kevesebb túl-/alulkezelés, jobb inputhatékonyság és minőségstabilitás.
  • Kijuttatási térképként kiválóan illeszthető a távérzékelési adatokra
  • A kijuttatási térképek a munkagépek monitoraira egyszerűen feltölthetők, az adagolás vezérlése automatikusan történik a munkaszélesség és a gép egyéb tulajdonságai alapján.

Zónatérképek jellemzői

  • Gyorsan és egyszerűen elkészíthető, de szinte mindig többé-kevésbé jelentős információvesztéssel jár.
  • Kisebb fájlméret, de fontos helyi különbségeket elmoshat.
  • Kevésbé reagál az aktuális állapotra, évjárathatásra.
  • Zónahatárokon lépcsős dózis → agronómiai kompromisszum és potenciális veszteség.
  • Könnyen értelmezhető és kommunikálható, de ez legalább annyira hátrány is, mint előny.

Összefoglalás 

A raszteralapú térképezés akkor hozza a legnagyobb többletértéket, amikor finom térbeli különbségekre és aktuális állapothoz illeszkedő beavatkozásokra van szükség – tipikusan nitrogén-fejtrágyázásnál, regulátornál, minőségcéloknál vagy akár változó tőszámnál. A zónatérképek ezzel szemben stabil és egyszerű keretet adnak talajvizsgálatnál és alaptrágyázásnál. A gyakorlatban a hibrid megközelítés a legeredményesebb: zóna az alaphoz, raszter az operatív finomhangoláshoz.

Raszter- és zónatérkép
crossmenuchevron-down